Mikor kezdjen a gyerek idegennyelvet tanulni?

Ebben a témában elég szélsőséges álláspontok születnek a gyerekek szülei körében. Nem is célunk igazságot tenni, csupán kicsit körbejárjuk, hogy mi minden szól ellene és mellette.

Sokan vagyunk, akik úgy gondolják, hogy „ej ráérünk arra még”. A gyerek azért gyerek, hogy játsszon. Járjon óvodába, járjon iskolába. Tanuljon először meg magyarul. Mert hát akkor hogyan is menne neki egy másik nyelv, ha a sajátját sem ismeri.

Sokan vagyunk azok is, akik szorgalmazzák, hogy pici korától kezdve legyen lehetősége más nyelvet is hallani. Mert akkor a másik nyelvvel együtt nő, fejlődik. Észre sem veszi, hogy tanul és az iskola illetve az egyéb külön órák, tanfolyamok keretein belül is játékosan mókásan zajlik az oktatás. Ne gondoljuk, hogy 4-5 éves gyerekek számára valódi oktatás történik. És valóban, ezt a gyerekek élvezik.

Vannak azok a szerencsés – vagy mások szerint szerencsétlen – gyerekek, akik többnyelvű családban nőnek fel. Apuka is beszél egy nyelvet, anyuka egy másikat, az óvodában meg esetleg megint egy másikat beszélnek. Ilyen esetekben gyakran előfordul, hogy a gyerek később kezd el beszélni, illetve egy mondaton belül három nyelven szólal meg, viszont abban biztosak lehetünk, hogy már körülbelül 7 évesen lesz a kezében egy olyan tudás, amivel bármikor munkába állhat. (Na persze nem akkorJ.)

Legkésőbb az iskolaválasztáskor szembe kell néznünk a nyelvválasztással. Ilyenkor lehetőségünk van kétnyelvű osztályba íratni gyermekünket, ahol már elsőtől része lesz a mindennapjainak az idegennyelv – majd pár év múlva becsatlakozik még egy nyelv. Illetve csatlakozhat úgynevezett „emelt” osztályhoz, ahol tanulnak már nyelvet a gyerekek, de nem mindennap. És persze van az általános osztály, ahol 4. osztályban kezdődik az idegennyelv oktatása. Mindenkinek szíve joga dönteni. Ami fontos! A gyerek képességeinek megfelelő osztályt válasszunk! Nagyot hibázhatunk, ha olyan osztályban kezd, ami neki megterhelő, hiszen akkor az egész iskolásditól elmegy a kedve.

És persze vannak az intézmények keretein kívül eső lehetőségek. Mielőtt nyelvtanulásra adjátok a fejeteket, nézelődjetek, kérdezzetek, olvassátok el szakembereink véleményeit (nyelvtanár, pedagógus, logopédus, tanító). Ha belekezdtek engedjétek meg, hogy ajánljuk Nektek egy nyelviskolát, ahol a legjobb kezekben lesznek a gyerekek.

A dunakeszi Kids Club-ban játékos, mozgásos, zenés nyelvi foglalkozásokon vesznek részt a gyerkőcök, mivel a kisgyermekkor legfontosabb tevékenysége a játék. Fejleszt, felszabadít, nélkülözhetetlen a gyermekek lelki fejlődéséhez, élményeik feldolgozásához, valamint az újonnan elsajátított dolgok begyakorlásához, így az angol, német vagy bármely idegennyelv elsajátításához.

Így tehát játékosan egy olyan ismeretet adhatsz gyermekednek, ami később az iskolában biztos tudássá válik a kezében!

A nyelviskola aktuális ajánlatai

Jó tanulást és sok sikert kívánunk Nektek!

Search