A tanévkezdés közeledtével aktuálissá válik az a kérdés is – hogyha még nem történt meg az előző években – hogy mit sportoljon a gyerek? Szerencsés esetben, már túl vagyunk a kérdésen, sőt, már a válasz is megszületett rá, és a gyerek életének valamilyen szinten részévé vált a mozgás. Vannak azok a kivételes esetek, amikor a lurkó már egész piciként megtalálja a neki való mozgásformát, esetleg a testvéreit követve őrzi a hagyományokat. Ez azonban nem törvényszerű. Gyakran találkozhatunk ugyanis azzal a szituációval, amikor a gyerek próbálkozik mindenfélével és évek telnek el, mire rájön, hogy mi is az ő sportja. És! Ne feledjük a legfontosabbat! Lehet, hogy a gyerek nem akar sportolni. Főleg nem minden áron. Nem lehet mindenki élsportoló. Lehet, hogy ő éppen zenélni szeretne. Vagy énekelni. Vagy rajzolni. Vagy bármit, ami nem sport. J Ezzel el is érkeztünk az egyik alapszabályhoz: ne erőltessük, ha nem megy. A mozgás igényt elégítsük ki biciklizéssel, játszóterezéssel, kirándulással, otthoni focival stb. Engedjük el az illúzióinkat arról, hogy majd a mi gyerekünk lesz a következő Hosszú Katinka, – ha hallani sem akar róla.
A másik alapszabály az lehet, hogy ne akarjunk benne kiteljesedni. Ha mi anno lecsúsztunk a dobogóról, vagy kétballábasok voltunk, esetleg nem fértünk bele a tütübe – J – ne akarjuk, hogy majd gyermekünk megvalósítsa az álmainkat. Tartsuk szem előtt, hogy neki mire van igénye, hova megy szívesen, mihez van érzéke és – a legfontosabb – mi az, amitől ő több lesz, amire szívesen megy, amiben örömét leli, amitől önbizalma nő, amiben sikerélménye van.
Lehet, hogy több időre van szükség, hogy ez a folyamat beérjen. Lehet, hogy ki kell próbálni egy két sportot. Ki kell derülnie például, hogy a gyermek csapatjátékos-e, vagy esetleg egyénileg sportolna. Rá kell ébrednie, hogy akar-e szerepelni, vagy lámpalázas és hallani sem akar a rivaldafényről. Fel kell ismernünk, hogy akar-e versenyszerűen sportolni, vagy csak egyszerűen hobbit keres. Ehhez a mi türelmünkre és felnőtt tapasztalatra van szükség.
Óvodáskorban a sportnak nincsen különösebb szerepe, hiszen a gyerekek az óvoda keretein belül kielégítik a mozgásigényüket. Iskolakezdéskor viszont aktuálissá válhat a kérdés, hiszen a nap nagy részét a gyerek ülve tölti. (Talán azért lehet érdemes kicsit hamarabb elkezdeni a sportot, hogy ne az iskolával együtt kezdődjön az is. Az iskolakezdés épp elég kihívás önmagában is, nem túl szerencsés az iskolában töltött 6-7 óra után a fáradt gyereket még egy új közösségbe, élethelyzetbe vinni. Ha már ovisként kicsit része az életének a sport, könnyebb lehet az iskolakezdés is. De nyilván nincsen semmi probléma, ha a gyerek nyakában nem lógnak aranyérmek 6 évesen. Az iskola keretein belül is számos lehetőség van a sportolásra, és persze később, akár 10 évesen is elkezdhet valamit.)
A rendszeres, edzésjellegű sport 5-7 éves korban kezdhető el. Addig a játék, a természetben való mozgás igényének kialakítása szükséges. A gyerekek közismert “bátorság”, mozgásokkal szembeni kevés félelme a bonyolultabb, összetettebb mozgásokra való megtaníthatóságukat növelik. Ezért a torna, a ritmikus gimnasztika, a küzdősportok és a labdajátékok elég korán elkezdhetők.
A kis testtömeg, a rugalmas szövetek a sérülések kockázatát csökkentik, így a nehéz feladatokat is könnyen megtanulják az apróságok. Az a mozdulat (pl.: szaltó), amit egy húszéves már nem mer megcsinálni a veszélyessége miatt, az a gyerek számára jó játéknak tűnik. Ha sérülés mégis kialakul, a gyermekre jellemző gyors regeneráció miatt hamar meggyógyul.
A kis testsúly a segítségadást is könnyebbé teszi a sportszakember, az edző számára, így könnyen oktathatók ebben a korban. A gyermekek csontozata, ízületi rendszere fejletlen, így a nagy terhelésekkel járó mozgások kerülendők (pl.: erősítés, súlyzózás). Kiválóan fejleszthető azonban a szív- és keringési rendszer, valamint a légzés.
E két tulajdonság figyelembevételével a vízi sportok kaphatnak elsőbbséget (pl.: úszás, vízilabda). A vízben “csökkentett gravitációs térben” sportolhatnak, jelentősen mérsékelve az ízületekre ható erőket. A gyerekek monotóniatűrése rossznak mondható, tehát csak érdekes, játékos, változatos edzések lehetnek hatékonyak és vonzóak a számukra.
A sok-sok ismétlődésen alapuló, unalmas programokra nehezen rávehetők. 10-12 éves korban kezdhetők el, a nagyobb erőt igénylő sportágak specializált edzései. (pl.: kajakozás). A nemi hormonális hatások beindulása az izomzat fejleszthetőségét megalapozzák, így 13-14 éves kortól az izmok maximális ereje, tömege is jól fejleszthető. Az óvatosságra azonban még ekkor is fel kell hívni a figyelmet, hiszen a csontozat ekkor még nincs ereje teljében.
Az egészséges életmódra nevelés szempontjából a legfontosabb feladatunk az, hogy a gyerekekben kialakítsuk a mozgás szeretetének élményét. Ezt csak akkor érhetjük el, ha a fiatal jó kondicionális állapotban van. Az elhízott, gyenge gyermeknek nem esik jól a mozgás, ezért kerülni fogják azt, tovább rontva a helyzetet, és elindítva egy ördögi kört.
A mi feladatunk tehát az lehet, ha megmutatjuk nekik a lehetőségeiket, partnerek vagyunk a sikereikben, kudarcaikban egyaránt. Legyünk türelemmel feléjük, segítsünk megtalálni nekik a számukra megfelelő sportot, mozgást, hobbit. És persze mutassunk példát. Nem túl hiteles az a szülő, aki a kanapén ülve papol a mozgás fontos szerepéről.:)
