A terepasztal szépsége

A terepasztal szépsége pont abban rejlik, hogy az öt éves gyermek ugyan úgy játszhat vele, mint apukája vagy a nagypapája. Mindenkinek örömet okoz. Interaktív és fejleszti a manuális készséget. A terepasztal soha nincs kész, mindig lehet az elektronikában, vagy a terepen valami új, szép ötletet megvalósítani.
Első lépésként helyet kell keresnünk. Ha van az asztalunknak hely, mondjuk egy pincében, vagy padláson, akkor általában a rendelkezésre álló terület is adott. De mit csináljunk, ha egyáltalán nincs helyünk? Egy másfél szobás panellakásban semmi esélyünk arra, hogy terepasztalt építsünk? Szerencsére ez nincs így. Ha az ide vonatkozó irodalmat böngésszük, akkor számos extrémebbnél extrémebb megoldással találkozhatunk, a plafonra felhúzható elrendezéstől a szekrénybe beforgathatóig. Ám ezek részint szakembert igényelnek, részint pedig egy adott területre korlátozzák az építkezést. A terepasztalunk építése során az még elképzelhető, hogy a konyhaasztalt kibéreljük néhány órára, de hogy a nappalit vagy a hálószobát alakítsuk “csatatérré”, az már nem biztos, hogy osztatlan sikert arat családtagjaink körében. Kezdőként pedig egyébként is érdemesebb az egyszerűbb megoldások felé kacsintgatnunk.

A megoldás az Európai Vasútmodellezők Baráti Köre, a FREMO (a német nevének rövidítéséből: Freundeskreis Europäischer Modellbahner) szállítja nekünk. Ez a szervezet több ún. modulszabványt alkotott, ami lehetővé teszi tagjai részére a közös játékot. A dolog lényege, hogy a tagok kisebb egységeket, modulokat építenek. Ezeket azután – a szabványos csatlakozófelület révén – összekötik. A modulok így dominóként akár több száz méteren is kígyózhatnak egy összejövetel alkalmával. Ilyenkor általában egy csarnokot vagy tornatermet bérelnek a modellezők és akár órákig is tarthat míg egy vonat az összeállítás egyik végéről a másikra ér. Az állomások ilyenkor – akárcsak az igaziak – telefonon kommunikálnak egymással.

Ezzel a módszerrel otthon is összeállíthatjuk a kis modulrendszerünket. Az építéshez elég csupán a konyhaasztalt igénybe vennünk. A játék befejeztével pedig az összeállítás darabokra szedhető és akár az ágy alatt is elfér. Ráadásul egy-egy modul megépítése sokkal kevesebb anyagi ráfordítással jár, mint egy nagy berendezésé. Így fokozatosan építkezve a költségek sem jelentenek egyszeri, nagy terhet a családi kasszának.

A FREMO modulszabványainak olvasgatásakor tartsuk szem előtt, hogy ezek a szabványok egy speciális játékhoz készültek! Ennek okán rengeteg olyan szabályt fektetnek le, ami otthon, a saját asztalunkon vagy fölösleges, vagy egyenesen nem kívánatos. Például a szabványok 130 centiméteres modulmagasságot írnak elő. Ez egy álló felnőtt embernek lehetővé teszi, hogy azzal az illúzióval szemlélhesse a forgalmat, mintha ő maga is részese lenne a miniatűr világnak. Otthon viszont jellemzően leülünk az asztalunk mellé, így ez a magasság értelmét veszti (Akik otthon is és az összejöveteleken is szívesen játszanak, azok ilyen esetekben kétféle lábat készítenek vagy készítettnek a moduljaikhoz). A szabványleírások a fentiek ellenére rengeteg hasznos dolgot tartalmaznak így érdemes olvasgatni őket. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a normák csupán egy egységes felületet definiálnak! Ha például egy állomást – ami jellemzően nem szabványosítható – bontunk két modulra, az elemek közötti összeköttetést már magunknak kell kitalálnunk..

Érdemes megfontolnunk a moduláris építkezést abban az esetben is, ha egy egész pince vagy padlás áll rendelkezésünkre. Az egyszerűbben kezelhető kisebb részek, és a költségek eloszlása miatt ez a forma sokkal hamarabb hozza meg sikerélményt. Ráadásul egy esetleges költözés esetén sem okoz gondot a terepasztal szétszerelése és újbóli összerakása.

Ha az asztalunk mellett szeretnénk ülni és élvezni a miniatűr világ adta élményeket, még néhány dolgon érdemes elgondolkodnunk. Például azon, hogy a szemünk egy H0 méretarányú asztalon legfeljebb 80-100 cm mélységig képes a részleteket élvezhetően kiértékelni. Egy másfél méterre lévő pici jelenetet már hiába dolgozunk ki a legnagyobb részletességgel, arra csak nagyon kevesen fognak rácsodálkozni. Éppen ezért a hosszú, vagy mély asztalok helyett – ha tehetjük – inkább vegyük körül magunkat az asztallal. Egy U alakú elrendezés közepén ülve annak a legtöbb pontját közelről szemlélhetjük egy székből is.

Az asztal mélységét a választott vágányzat adta ívsugarak is erősen befolyásolják. H0 építési nagyságban például biztos, hogy nem ússzuk meg 1 méter alatt egy olyan asztal építését, amin egy ovális pálya vagy egy visszafordító hurok van. Márpedig ezek az elsősorban modellvasútra jellemző alakzatok nagyon fontosak. A körbe-körbe futó vonatok jó szolgálatot tesznek például akkor, ha kisgyermekekkel szeretnénk játszani. Egy ilyen vonalon nyugodtan kezükbe adhatjuk a kézivezérlőt, nem kell ügyelnünk arra, hogy mikor fogy el a járművek alól a sín.

Az ésszerű mélységet viszont ha csak tehetjük, használjuk ki. A túl keskeny elrendezés ingerszegénnyé válhat azáltal, hogy kevés motívumot tudunk megjeleníteni rajta.

A tervezésnél ügyeljünk a domborzati viszonyokra is! Célszerű, a szemlélő felől emelni a domborzatot. Egy völgy a terepasztal másik oldalán láthatatlan lesz, így kidolgozása fölöslegesen végzett munka. A távolabbi részeken inkább alagútban vezessük a vonalat. Az alagút előtt persze lehet bevágást építeni, de ekkor is úgy, hogy a szemlélő belásson a völgybe.

Akármekkora is a rendelkezésre álló terület, azt be kell rendezni. A tervezés nagyon sok bosszúságtól, és – ami nagyon fontos – lebontástól és újraépítéstől kímélhet meg. (A lebontás során tönkrement alkatrészekről nem is beszélve.)

Search