„Jaj, úgy élvezem én a strandot!”…

…vagyis inkább már újra „De nehéz az iskolatáska!”

Szeptember. 1-én ismét sok tízezer iskolás kezdte meg a tanévet. Ki boldogan, ki szomorkásan… Mit tehetünk azért, hogy örömteli legyen az iskolába járás, nem pedig teher, szorongás és elvárások tömkelege?

A legtöbb elsős gyerek kíváncsian, örömmel megy az iskolába, és már alig várja, hogy ő is ismerje a betűket, számokat, mint a nagyok. Sajnos ezt a tudásszomjat és lelkesedést csak egy kis részük őrzi meg középiskolás vagy főiskolás koráig, a többségük csak szükséges rosszként éli meg a sulit legkésőbb felső tagozatos korára. Most néhány tanácsot szeretnék adni ahhoz, hogy az iskoláskor egy kellemes emlék legyen, és a tanulás iránti vágy egy életen át megmaradjon a kicsikben (és nagyokban).

Tápláló reggeli, uzsonna

Talán elcsépelt, de nagyon fontos, hogy a gyerek ne kezdje étlen-szomjan a napot, és napközben is legyen nála valami tápláló finomság. Iskolánként változó, hogy mikor esznek először a gyerekek ill. családonként változó, hogy mikor kell otthonról elindulni a suliba. Viszont főszabályként próbáljuk betartani, hogy egyen és igyon valamit a gyerek tanítás előtt! Vagy még otthon, vagy a buszon/vonaton/kocsiban, vagy esetleg még az órák előtt a suliban, ha ez lehetséges. Szintén változó, hány étkezést biztosít az iskola. Még ha „teljes ellátást” is kap a gyerek, előfordulhat, hogy nem ízlik neki adott napon valami. Ezért valami kedvencet mindig csomagoljunk az iskolatáskába!

Ruházkodás – divatoljunk-e?!

Én még abban az időben voltam iskolás, mikor köpenyt kellett vennünk a ruhánkra. Mondanom se kell, rettenetesen utáltam. Annyi előnyét viszont szülőként már látom, hogy megvédte a ruhákat a foltoktól, és elrejtette azokat a ruházkodási különbségeket, amik a szülők anyagi helyzetéből (és ízléséből) fakadtak. Ma már csak kevés iskolában van kötelező egyenruha, így inkább mi, szülők ügyeljünk arra, hogy a gyerek ruházatában lehetőleg a praktikum és ne a divat domináljon. Hiszen inkább kényelmesnek kell lennie mind padban üléshez, mind játékhoz az udvaron, mintsem kirívónak és divatosnak (utóbbi sokszor műszálas, kényelmetlen ruhákat jelent).

Különórák, szakkörök

Nagy lehet a csábítás már rögtön elsőben, hogy beiratkoztassuk a gyereket zenére, focira, úszásra, angolra, stb. Mérlegeljünk saját gyerekünk tűrőképessége szerint, és NE aszerint, hogy mi szülőként milyen csodagyereket szeretnénk faragni a gyerekből! A túlzott elvárások egy egész életre nyomot hagyhatnak a gyerekben, különösen, ha nem tud mindennek úgy megfelelni, ahogy szeretne, vagy ahogy a szülők szeretnék. Válasszunk együtt a gyerekkel, de ne ő hozza meg a végső döntést. Különösen alsósoknál még a mi feladatunk, hogy önmérsékletet gyakorolva, csak annyi szakkört válasszunk, amennyit a gyerek el fog bírni. Elsőben például bőven elég a kicsiknek az a változás, hogy reggeltől délutánig megszabják nekik, mit mikor csináljanak, és koncentráljanak. Ezt egy mozgásos szakkörrel levezetni heti 1-2 alkalommal hasznos lehet. De talán ennél több már megterhelő.

school-1634755_1920

 

Házi feladat kontra játék

Sok iskolában ma már (tényleg) megtanulják a gyerekek a napköziben a leckét, és otthon már nem, vagy csak nagyon keveset kell tanulni. Ha nincs házi feladat, és a tanár sem kéri, hogy gyakoroljunk még otthon valamit, akkor hagyjuk az iskolát, mikor végre hazaérünk! A gyerekeknek alapvető szükségletük, hogy játsszanak, mégpedig szabadon. Nem összetévesztendő a szabadon és a szabadban történő játék. Én most leginkább a szabad játékra gondolok, mikor a gyerekek maguk találják ki, mit és mivel játszanak, saját szabályokat alkotnak, szerepjátékot találnak ki. Lényeg, hogy ne irányítsuk a játékukat (és ez a játék zömmel ne TV/tablet/telefon/laptop előtt történjen)! Az ilyen típusú játék fejleszti a legnagyobb mértékben a gyerekek idegrendszerét, szociális-, kommunikációs- és problémamegoldó készségét. Emellett, ha az idő is kedvez ennek, legyenek minden nap szabad levegőn!

Piros pont – fekete pont

Sarkalatos pont a gyerekek teljesítményének értékelése mind az iskolában, mind otthon. A legtöbb iskolában már első osztályban válogatott eszközökkel fegyelmezik a gyerekeket. Fekete pont, piros aláhúzás, szóbeli figyelmeztetés, csoportos büntetés. Ezek nagyon hamar bevésődnek a kicsik emlékezetébe, és szorongva gondolnak a következő napra vagy épp egy adott tantárgyra vagy tanárra. Persze valószínűleg nem tudjuk a pedagógusok, az iskola régi szokásait megváltoztatni e téren, de beszélgethetünk a tanárokkal. Kezdetektől alakítsunk ki velük szoros kapcsolatot – persze nem azt értem ezalatt, hogy napi szinten zaklassuk őket, vagy épp oktassuk ki arról, hogyan kellene dolgozniuk. Azt viszont megtehetjük, hogy adunk egy „használati utasítást” a gyerekünkhöz: miben erős, miben kevésbé, mi után érdeklődik, mit visel könnyebben/nehezebben. Kezeljük partnerként a pedagógust a kezdetektől, kérjünk rendszeres visszajelzést a gyerekről. Ez sokat segíthet egy jó hosszútávú kapcsolat kiépítésében.

Otthon pedig alakítsuk ki, hogyan jutalmazzuk vagy szükség esetén fegyelmezzük a gyereket. Használhatunk erre pl. egy kis táblát a hűtőre hűtőmágnesekkel rögzítve, ahová pontokat gyűjthet a gyerek, ha ügyesen elvégez egy iskolai vagy épp otthoni feladatot. Ha x pontot elér, kap egy csokit, fagyit, autós kártyát, hajcsatot, bármit, amire vágyik. Általános szabály, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) jobban bírhatók jobb teljesítményre dicsérettel, támogatással, meghallgatással, büntetés helyett. Ha kapott egy fekete pontot, beírást vagy rossz jegyet (itt emelném ki, hogy a 4-es NEM rossz jegy, sőt, a gyerek képeségeihez mérten még akár a 3-as sem!), kérdezzük meg tőle, hogy mi lehet ennek az oka, és segítsük abban, hogy legközelebb jobban sikerüljön. Nem azt mondom, hogy vegyünk neki fagyit, ha kettest kapott, de igyekezzünk mindig saját magához mérni, ne a mi elvárásainkhoz, és értékeljük a befektetett energiáját. Vekerdy Tamás író-pszichológus szerint általános tévhit, hogy a kitűnő tanuló gyerekek jobban fognak boldogulni az életben. Nem kell mindenkinek kitűnőnek lenni. Ha ezt várjuk el, akkor egész életében rányomjuk a megfelelési kényszer bélyegét.

Figyelemzavar, ADHD, részképesség zavarok

Ha a gyerekünkről úgy érezzük, hogy tartósan rosszabbul teljesít, mint ahogy képes volna rá, mindenképp egyeztessünk a pedagógussal, és akár a tanácsára, akár csak belső megérzésünkre hagyatkozva, minél előbb vigyük el fejlesztő pedagógushoz egy felmérésre, ahol meg tudják állapítani, hogy van-e valamilye részképesség zavar vagy más olyan hiányosság, ami akadályozza a gyermeket a tanulásban. Ne vegyük személyes sértésnek, ha erre a tanár tesz javaslatot! Sőt, örüljünk a segítő szándéknak és a mielőbbi felismerésnek. Minél előbb kap segítséget a gyerek, annál jobb esélyekkel fejleszthető. Ne ijedjünk meg! Sokszor otthon napi 10 perces játékos feladattal is segíthető egy-egy részképesség. Vigyázat! Sok esetben a nagyon intelligens, okos gyerekek akár évekig el tudják fedni pl. egy figyelemzavar tüneteit, viszont ezt óriási lelki és idegi megterhelés árán teszik. Ezért hallgassunk a megérzéseinkre, ne habozzunk segítséget, szakvéleményt kérni!

Nincs buta kérdés

Sajnos már jó ideje az érvényesül az oktatásban, hogy aki az elvárthoz képest másképp, szerteágazóbban, kreatívabban gondolkodik, az csak legfeljebb az alternatív iskolákban bontakozhat ki e téren. A gyerek ne kérdezzen (vagy ha igen, nem mindegy mit és hogy), ne kritizáljon, ne vitatkozzon. Pedig a világ változik, irtózatos ütemben. Így a jövő generációk sikerességének kulcsa abban rejlik, hogyan tudnak kreatívak és rugalmasak lenni, alkalmazkodni a változásokhoz. Buzdítsuk a gyereket arra, hogy ha esetleg az iskolában nem is tud annyit kérdezni, otthon tegye meg bátran, kérdezzen, mondja el a véleményét! Ha egy adott tárgy felé kimagasló az érdeklődése, hagyjuk kutatni, kérdezni, támogassuk, biztassuk!

 

Mit tehetünk, ha a pedagógus, a nagyszülő vagy a párunk másként gondolkodik a nevelési elvekről, a jutalmazásról/büntetésről? Először is legyünk türelmesek, hallgassuk meg a másikat, próbáljuk meg kideríteni, mi állhat az ő másképp gondolkodásának (vagy a saját más nevelési elvünk) hátterében. Ha végképp nem boldogulunk egymással, kérjünk segítséget, ne a gyerek „igya meg a levét” a konfliktusunknak. Egy családi mediátor ebben is segíthet.

Varga Szilvia, családi mediátor

Search